AKCIÓ!
 

Jinan Qingqi Motorkerépár Kft.

A Jinan Qingqi Motorkerépár Kft. (mely a Kína Qingqi Csoport tagja) motorkerékpároknak, kvadoknak, háromkerekűeknek, mini robogóknak, elektromos bicikliknek, motoroknak és egyéb ezzel összefüggésben lévő termékeknek a gyártója.

3000 alkalmazottal, 224850 négyzetméteres teljes létesítményterületen az egyik legnagyobb motorkerékpár gyártó cég Kínában. 1993-tól hivatalosan is olyan kereskedői vállalat, aki jegyezve van Shaghai Stock Tőzsdén.

Magas minőségükre való tekintettel, a legtöbb motorkerékpárunk és robogónk rendelkezik TÜV - és DOT- minőségbizonyítvánnyal, és EU-s Biztonságtechnikai Bizonyítvánnyal. Továbbá 1985 óta az ISO minősítés által igazolt vállalt vagyunk. Ezért hisszük, hogy termékeink meg fognak felelni a legszigorúbb elvárásoknak is.

Kína egyik legrégebbi motorkerékpár gyáraként elég sok sikert elértünk. 1958-ban készítettük el az első motorkerékpárt, melyet 1964-ban követte az első moped. 1985-ben mi gyártottuk le Kína első robogóját. Napjainkra Kína egyik legnagyobb motorkerékpár és robogó gyártó cége lettünk.

A korai piacra kerülésünk eredményeként mind méretben, mind magas minőségű termékek gyártásában a Suzuki első számú kínai partnerévé váltunk. A Suzukitól átvett technológiai és technikai áthelyezések - beleértve a nagyarányú alkalmazottat és menedzsment képzéseket - , okán, jelenleg többféle technológiát alkalmazunk, úgy mint K90, TB, GS, AG és GSX250.
A Jinan Qingqi termelési tesztje a SUZUKI, a SES és az SOS szabványa alatt van. A gyártástól az összeállításig minden termelési részletet irányítás alatt hajtanak végre.

Jelenleg a Qingqi márka felöleli a 25-250 köbcentis motorsorozatokat, számon tartva több mint 150 fajta motorkerékpárt, quadot, mini robogót, és triciklit. Ezáltal jelentős pozíciót foglalunk el mind a hazai, mind pedig a külföldi piacokon

A jelenlegi piaci helyzetünk alapján a Qingqi márka ötször szerezte meg a GoldenBirdge (arany híd) díjat a "Legjobb Nemzeti Eladási Termék" kategóriában. Mindazonáltal, a kiterjedő eladási hálózatunknak köszönhetően, termékeink 40%-át exportáljuk több, mint 50 országba és régióba. Továbbá, vannak telephelyeink Brazíliában (CBB), Indonéziában (PT VIVAMAS) és Pakisztánban (SQM) is.

 

Qingqi történeti áttekintés:

1956
az első Qingqi márkájú cirkáló megszületése Kínában
1985
a K sorozatos motortechnológia és a SUZUKI berendezések bemutatása, és a gyártás szintje 20 évet fejlodött abban az idoben


1985
Az első Kínában gyártott Qingqi robogó megjelenése, mely a Qinqgi-t a legnagyobb robogógyártóvá tette Kínában




1992
GS125, AG50/AG100 sorozatok teljes bemutatása. SUZUKI GS125 technológia bemutatása, majd termelésbe tevése.
1993
Jinan Qingqi megalapítása és tőzsdepiacra kerülése
1994
GSX250 technológiának teljes behozatala
1994
megalapították a SOM Qingqi Motorcycle Co., Ltd.-t Pakisztánban
1995
előny szerzése az ISO9001 Nemzetközi Minőség Rendszer Bizonyítványának megszerzésével.
1997
Engedély egy állami vállalat technikai központjának létrehozására.
1997
B osztályt indított a vállalat, megteremtve az, hogy ők lettek az első A és B osztályú vállalat
1997
első hely megszerzése a kereskedelemben az 1, 68 milliós darabszámmal
1998
a Jinan Qingqi új gyárának megalapítása
1999
Jinan Qingqit a leghíresebb márkanévnek minősítették
2000
YPT VIVAMAS Qingqi Motorcycle Co., Ltd. Alapítása Indonéziában
2001
brazíliai ág alapítása
2002
ISO9001 (2000-res kiadás) Nemzetközi Minőség Rendszer Bizonyítványnak megszerzése
2002
"Kína Híres Márkája" cím megszerzése